❮❮
The texts below are the ever-changing content of the blog, not translated.
Csodálatos istenfélő család a gyökér,
fojtogató szeretet-ölelés és
meghaladhatatlan önfeláldozás.
A gyerekkori magány árnyai és a
magányos gyerek túlfűtött képzelete.
A másoktól különbözés félelme és büszkesége.
Az egyházi iskola tudatmódosító hatása.
Világmegváltás vs. hétköznapi realitások.
Tragédia szülte csalódás, széthulló otthon.
A karrier szinuszgörbéje.
A hajó révbe ér, de a dokkot
nem adják ingyen.
Mindenért fizetni kell,
a szabadságnak ára van.
Arany hatvan volt, amikor az Őszikékbe kezdett.

A wonderful, godfearing family is the root,
suffocating embrace of love and
unsurpassed self-sacrifice.
The shadows of childhood-loneliness and
the over-excited imagination of the lonely child.
The fear and pride of being different.
The mind-altering impact of the parochial school.
Redemption of the world vs. the reality of everyday life.
Tragedy-born disappointment,
a home falling apart.
The sinusoid of the career.
The ship is docked,
but the haven is not for free.
One has to pay for everything,
freedom has its price.
Arany was sixty when he started to write his “Őszikék” poems.

Mindig félve beszélek a jövőről. Nem mintha hiányt szenvednék tervekben, vágyakban, elképzelésekben, de régóta fixa ideám, hogy azok egészen másként valósulnak meg úgyis. Nem, Fülig Jimmyhez hasonlóan én magam sem vagyok babonás, ráadásul nekem ehhez még arra sincs szükségem, hogy minden hétfőn hármat köpjek kelet felé egy barna kavicsra, de hosszú évek tapasztalatai azért óvatosságra intenek.

Mi más célja lehet egy írónak, mint a siker és az elismerés? – vetődik fel magától a kérdés. Így, egyben, mintha ugyanarról, de legalábbis valami elválaszthatatlanul összekapcsolódó fogalmakról beszélnénk. Éppen eleget rágtam már meg mindkettőt ahhoz, hogy bátran jelenthessem ki, lényegileg eltérő dolgokról van szó, és a viszonyom sem azonos hozzájuk.

Még a legintrovertáltabb író is azért veti papírra a sorait, hogy mások elé tárja. Hogy ne pusztán megismertesse, hanem elismertesse a gondolatait a külvilággal, azonosulásra, vagy ellenkezésre kényszerítse, de a maga valóságos létezését mindenképpen elismertesse velük.
A személy szabadsága csak a közösséghez való viszonyában ismerhető meg. Az író önmaga elismertetésével ezt a belső döntési szabadságát tárja a külvilág elé. Amíg mindezt akként éli meg, hogy közben kizárólag önmagára és az alkotási folyamatra összpontosít, és nem kacsintgat, nem sandít másik irányba, morális értelemben szabadnak érezheti magát.
– És akkor mi van? Ezért még nem adnak semmit a közértben! – vetheti fel joggal bárki. Vagy, ahogyan a legtöbbször lehet hallani, „és mibűl akarsz megélni?”. Na, ekkor érkezünk el menthetetlenül a siker kérdéséhez. Amikor az író és alkotásának értéke pénzben, vagy legalábbis anyagilag meghatározó módon is kifejezhetővé válik.
Ne széplelkűsködjünk, ki akarna önszántából szűkölködni? Aki azt mondja, hogy erre vágyik, azzal jobb, ha óvatosan bánunk!
De! És aztán újabb de! A sikert bizony nem adják ingyen! Akiknek lehetőségük lenne adni, azokat a legritkább esetekben vezérlik holmi altruista szempontok, legtöbbször igenis könnyen és prózai módon megfogalmazhatók a motivációik. Az árskála az önreklám és saját maguk jószínben feltüntetésétől az alkotó személyiségének teljes felvásárlásig terjed. Fogalmazhatjuk úgy is, hogy míg az elismerés nem jár szükségszerűen a művészi szabadság feladásával, na, jó, korlátozásával, a siker elképzelhetetlen enélkül. Míg az elismerés jöhet a tribünről és a kerítésen kívülről, a siker biztosítójának az öltözőbe is bejárása van. És innentől már minden az ízlésen és a mértéken múlik.
Szóval, ennyit a sikerről és az elismertségről!

A sok károgás után nézzük, milyen közép- és távolabbi célkitűzéseim vannak az irodalmi pályán?
A közeli célokról a Jelenben szóltam már, mivel nézetem szerint jelen tulajdonképpen nem is létezik, hiszen, amint kigondoljuk vagy kimondjuk, menthetetlenül múlttá válik.

Utaltam már arra, hogy amit eddig elterveztem, sosem valósult meg teljesen az elképzeléseim szerint. A jövőt ezért nem úgy fogalmazom meg,hogy mit szeretnék elérni az elkövetkező években, hanem éppen fordítva, hogy mi az, amit nem szeretném, ha a következő éveimet is jellemezné még.

Tehát, nem szeretnék kétkötetes írónak maradni. Beszéltem már a kész kézirataimról, de nem akarok ismert írókkal számháborúzni, mert a kiadásért vívott küzdelemben legfeljebb kihegyezett botokkal harcolok lézerkardok ellen. A terv megvalósításáról konkrét elképzeléseim még nincsenek, de éppen ezért szebb a jövőről álmodozni, mint a jelen munkáiról beszélni, mert itt még kockázat nélkül világolhat az ember kedvére.

Nagyszabású tervek felépítése azért is nehéz, mert ha a komolyan vehetőség határain belül szeretnék megmaradni, ahhoz mindenképpen segítségül kell hívnom azt a harmadik személyt, aki annak külső feltételeit biztosítani képes.

Röviden, mert már szerintem mindenki unja, a jövőben még számos kötetet szeretnék megjelentetni az írásaimmal, és ezer alkalommal találkozni személyesen is az olvasókkal és barátokkal.

Ha lesz ennél komolyabb tervem a jövőt illetően, időben szólok.

The translation will be ready soon, please be patient!