Mindig félve beszélek a jövőről. Nem mintha hiányt szenvednék tervekben, vágyakban, elképzelésekben, de régóta fixa ideám, hogy azok egészen másként valósulnak meg úgyis. Nem, Fülig Jimmyhez hasonlóan én magam sem vagyok babonás, ráadásul nekem ehhez még arra sincs szükségem, hogy minden hétfőn hármat köpjek kelet felé egy barna kavicsra, de hosszú évek tapasztalatai azért óvatosságra intenek.
Mi más célja lehet egy írónak, mint a siker és az elismerés? – vetődik fel magától a kérdés. Így, egyben, mintha ugyanarról, de legalábbis valami elválaszthatatlanul összekapcsolódó fogalmakról beszélnénk. Éppen eleget rágtam már meg mindkettőt ahhoz, hogy bátran jelenthessem ki, lényegileg eltérő dolgokról van szó, és a viszonyom sem azonos hozzájuk.
Még a legintrovertáltabb író is azért veti papírra a sorait, hogy mások elé tárja. Hogy ne pusztán megismertesse, hanem elismertesse a gondolatait a külvilággal, azonosulásra, vagy ellenkezésre kényszerítse, de a maga valóságos létezését mindenképpen elismertesse velük.
A személy szabadsága csak a közösséghez való viszonyában ismerhető meg. Az író önmaga elismertetésével ezt a belső döntési szabadságát tárja a külvilág elé. Amíg mindezt akként éli meg, hogy közben kizárólag önmagára és az alkotási folyamatra összpontosít, és nem kacsintgat, nem sandít másik irányba, morális értelemben szabadnak érezheti magát.
– És akkor mi van? Ezért még nem adnak semmit a közértben! – vetheti fel joggal bárki. Vagy, ahogyan a legtöbbször lehet hallani, „és mibűl akarsz megélni?”. Na, ekkor érkezünk el menthetetlenül a siker kérdéséhez. Amikor az író és alkotásának értéke pénzben, vagy legalábbis anyagilag meghatározó módon is kifejezhetővé válik.
Ne széplelkűsködjünk, ki akarna önszántából szűkölködni? Aki azt mondja, hogy erre vágyik, azzal jobb, ha óvatosan bánunk!
De! És aztán újabb de! A sikert bizony nem adják ingyen! Akiknek lehetőségük lenne adni, azokat a legritkább esetekben vezérlik holmi altruista szempontok, legtöbbször igenis könnyen és prózai módon megfogalmazhatók a motivációik. Az árskála az önreklám és saját maguk jószínben feltüntetésétől az alkotó személyiségének teljes felvásárlásig terjed. Fogalmazhatjuk úgy is, hogy míg az elismerés nem jár szükségszerűen a művészi szabadság feladásával, na, jó, korlátozásával, a siker elképzelhetetlen enélkül. Míg az elismerés jöhet a tribünről és a kerítésen kívülről, a siker biztosítójának az öltözőbe is bejárása van. És innentől már minden az ízlésen és a mértéken múlik.
Szóval, ennyit a sikerről és az elismertségről!
A sok károgás után nézzük, milyen közép- és távolabbi célkitűzéseim vannak az irodalmi pályán?
A közeli célokról a Jelenben szóltam már, mivel nézetem szerint jelen tulajdonképpen nem is létezik, hiszen, amint kigondoljuk vagy kimondjuk, menthetetlenül múlttá válik.
Utaltam már arra, hogy amit eddig elterveztem, sosem valósult meg teljesen az elképzeléseim szerint. A jövőt ezért nem úgy fogalmazom meg,hogy mit szeretnék elérni az elkövetkező években, hanem éppen fordítva, hogy mi az, amit nem szeretném, ha a következő éveimet is jellemezné még.
Tehát, nem szeretnék kétkötetes írónak maradni. Beszéltem már a kész kézirataimról, de nem akarok ismert írókkal számháborúzni, mert a kiadásért vívott küzdelemben legfeljebb kihegyezett botokkal harcolok lézerkardok ellen. A terv megvalósításáról konkrét elképzeléseim még nincsenek, de éppen ezért szebb a jövőről álmodozni, mint a jelen munkáiról beszélni, mert itt még kockázat nélkül világolhat az ember kedvére.
Nagyszabású tervek felépítése azért is nehéz, mert ha a komolyan vehetőség határain belül szeretnék megmaradni, ahhoz mindenképpen segítségül kell hívnom azt a harmadik személyt, aki annak külső feltételeit biztosítani képes.
Röviden, mert már szerintem mindenki unja, a jövőben még számos kötetet szeretnék megjelentetni az írásaimmal, és ezer alkalommal találkozni személyesen is az olvasókkal és barátokkal.
Ha lesz ennél komolyabb tervem a jövőt illetően, időben szólok.